Chria
Heniszivy 2006.08.01. 21:11
„Két lányt szeretek!”
Chris „Két lányt szeretek!”
Iskolapadból a slágerlistákra: Mielőtt beindult volna a US5, Chris még Kölnben készült az érettségire. A szülei ugyanis azt szabták a popkarrier feltételeként, hogy a fiú leérettségizik. A lányok Chrisben elsősorban a türelmességét, a helyes, fitos orrát, és természetesen a szexis kockahasát szeretik.
Érzékeny, álmodozó, romantikus – így jellemzi magát Christoph Watrin (1988. aug. 7., Köln, csillagjegy: Oroszlán). Édesanyja Evelyn (tanárnő) és apja Reinhard (kereskedő) egyetlen feltételt szabtak Chris popsztárkarrierjének, ha a fiú befejezi a gimnáziumot és leérettségizik. Chrisnek tehát (van egy kutyája is, „Balon”) a nyár első heteiben a lemezfelvételek és a zenekari próbák mellett keményen magolnia is kellett.
Nem csoda, hogy így elhanyagolta a szerelmet – Chris májusban szakított barátnőjével, Janával. „Egyszerűen nem ment tovább. Már nem éreztem iránta semmit.” Ennek ellenére nagyon szívesen emlékszik vissza a lánnyal együtt töltött hét hónapra: „Janával feküdtem le először, ezt soha nem felejti el az ember! Ő már tapasztaltabb volt, de számomra ez volt az első igazi szex! Más volt, mint ahogy elképzeltem, de ennek ellenére nagyon szép!” Majd nevetve hozzáteszi: „Ebben a pillanatban csak két lányt szeretek, a legjobb barátnőmet, Steffit (17) és a nővéremet, Evát (20), aki Münchenben egyetemista. Mindkettőt felhívhatom, ha valami bajom van. Steffinek és Evának el merem mondani minden bánatomat, még a legintimebb titkaimat is!”
|